#Gyurcsány Ferenc

Oláh Lajos mandátumán vitázik a hajdú-bihari baloldal
 

Oláh Lajos mandátumán vitázik a hajdú-bihari baloldal

Lemondásra szólítja fel Oláh Lajost az MSZP Hajdú-Bihar megyei alelnöke, mert a politikus csatlakozott a szombaton megalakult Demokratikus Koalícióhoz. A szocialista párt volt megyei elnöke pedig éppen Csige Tamás alelnök lemondását várja, ugyancsak egy mandátum-ügy miatt. A volt szocialistákat soraiban tudó DISZ szervezetileg nem, de egyes ügyekben akár együttműködhet az új parlamenti párttal.

dehir.hu dehir.hu




Káosz: a DK-sok szerint nem is léptek ki az MSZP-ből
 

Káosz: a DK-sok szerint nem is léptek ki az MSZP-ből

Félreértésnek tartja Molnár Csaba azt, hogy Mesterházy Attila, az MSZP frakcióvezetője arról tájékoztatta az Országgyűlés elnökét, hogy tíz politikus kilépett a szocialista képviselőcsoportból. A korábbi kancelláriaminiszter ezért tisztázó megbeszélésre hívja Mesterházy Attilát szerdára.

MTI MTI

Durva háborúban szorították ki Gyurcsányt az MSZP-ből
 

Durva háborúban szorították ki Gyurcsányt az MSZP-ből

Hetek óta azon megy a vita az MSZP-ben, hogy Gyurcsány Ferencet és híveit a frakcióalakításuk megakadályozásával „szorítsák ki” vagy a konfliktusok békés lezárásával tegyék lehetővé a „kiválást”. Ezeken a kifejezéseken múlik ugyanis, hogy a Demokratikus Koalíció Pártjának lesz-e önálló képviselőcsoportja a parlamentben, ami nélkül a volt miniszterelnök támogatói több tízmilliós támogatástól, bizottsági helyektől és posztoktól eshetnek el. Az MSZP szakadásának története.

M. László Ferenc M. László Ferenc



Pojácapárt 2.0
 

Pojácapárt 2.0

A Gyurcsány-fanclub egyre inkább a viccbéli agresszív kismalacra hasonlít, aki ül a gödör alján, és amikor az arra járó róka lekiált, hogy „várj, hozok létrát”, akkor az fölüvölt, hogy nem várok. Már sehol sincsenek, semmijük sincs, de látványosan megvetnek mindenkit, aki nem olyan, mint ők. Ha Sólyom László élesen és nyilvánosan bírálja az alkotmányt, akkor egyikük biztosan megírja, hogy Sólyom most már tényleg szégyellje magát. Így kell a demokratákat összefogni. Azt viszont egyikük se veti föl, hogy a lojalitásuk jutalmaként micsoda rettenetes figurákat kell elviselniük. Nemcsak a „nemzeti oldal” jelesei nem tették soha szóvá Szijjártót, hanem a legendás kritikai értelmiség se mondta azt Gréczyre, hogy „fúj, Feri, ezt vidd innen”. A minőségnél fontosabb a kötelékben repülés.


Egyelőre nem sokan követik Gyurcsányékat az MSZP-ből
 

Egyelőre nem sokan követik Gyurcsányékat az MSZP-ből

A hvg.hu-nak nyilatkozó szocialista területi vezetők nagy többsége maradni akar az MSZP-ben, és mint mondták, egyelőre a helyi tagság körében sem nagy az átlépők száma. Többen úgy vélekedtek, az MSZP novemberi kongresszusa után lehet felmérni, mekkora lesz a szocialistákat elhagyók száma.

hvg.hu hvg.hu

A Feri visszatér
 

A Feri visszatér

Azt hiszem, a Minótauruszt könnyebb volt megszülni, mint az MSZP-nek Gyurcsány pártját. Egy év tolófájás, toporgás, vad víziók a térdig érő vérről, aztán veszett rikácsolás. De most végre megszületett. Fiú, és egészséges. Egészséges? Egy Gyurcsány-párt? Hogyne. Történelmi szükségszerűség, nemzeti jelleg, szerves fejlődés eredménye. Tájba illik, mint a balatoni hekk.


Új elnököt keres az MSZP három megyében is
 

Új elnököt keres az MSZP három megyében is

A győri, a somogyi és a zalai MSZP-szervezet is elnök nélkül maradt, miután a megyék eddigi szocialista vezetői csatlakoztak a szocialista pártból kivált Demokratikus Koalícióhoz. A győri megyei szervezet már jövő szerdán elindítja az elnökválasztást, Somogy megyében pedig 30 napon belül írják ki.

MTI MTI

Bokros nem akar belépni Gyurcsány pártjába
 

Bokros nem akar belépni Gyurcsány pártjába

Sem most, sem a jövőben nem kíván belépni Bokros Lajos Gyurcsány Ferenc újonnan alakult pártjába – derül ki az európai parlamenti képviselő politikai tanácsadójának kedd esti szűkszavú közleményéből. Kajdi József ebben megjegyzi: „Bokros Lajos következetesen konzervatív-szabadelvű értékrendet és politikát képvisel, szigorúan azt a programot hajtja végre, amelynek alapján megválasztották EP-képviselőnek”.

hvg.hu hvg.hu

Több tízmilliót bukhatnak el Gyurcsányék
 

Több tízmilliót bukhatnak el Gyurcsányék

Nagy különbségek vannak a frakcióhoz tartozók és a független képviselők parlamenti felszólalási lehetőségei között, mint ahogyan a bizottsági helyek eloszlása és az állami támogatás miatt is kulcskérdés, hogy megalakíthatja-e most frakcióját az MSZP-ből távozó tíz képviselő, vagy csak fél év elteltével nyílik erre lehetőségük.

MTI MTI